Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

2009.08.11
  1. Amikor távol vagyunk a szeretett lénytől, minden járókelő őrá emlékeztet.
     
  2. Az a bölcs ember, aki a jelent éppúgy szereti, mint amilyen szívesen fog visszagondolni rá, amikor az már múlttá válik.
     
  3. Mi lehet kellemesebb, mint egy olyan barát, akivel úgy mersz társalogni, mint önmagaddal?
     
  4. A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés.
     
  5. Ne feledd, akinek barátai vannak, nem lehet felesleges!
     
  6. Mondom néked: a mi barátságunknak nincs más célja, mint hogy megtapasztald, mennyire más vagy te, mint én.
     
  7. Az apró dolgokért szeretlek: harangvirágok az asztalomon, veregetés a vállamon azután a borzalmas szónoklat után, egy pohár tea a zűrzavar kellős közepén. és amiért te vagy az egyetlen, aki megmondja, hogy abban a zöld szoknyában leginkább egy zsák krumplihoz hasonlítok. És a nagy dolgokért: amiért neked köszönhetem a legszebb dolgokat életemben, amiért feledtetted kudarcaimat és erőt adtál.
     
  8. Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük amire képesek vagyunk.
     
  9. Ha két rokon lélek egymásra találva feltárja belsejét, sorsuk el van döntve.
     
  10. Néha csak azért kell egyedül lennünk, hogy hiányozzon számunkra valaki, és ismét szerelmesek lehessünk belé. Kép 
     
  11. Az ember képes a magányt megszokni, de ha a magánya csak egyetlen napra is megszűnik, utána kezdheti a megszokást elölről.
     
  12. Disneyland a legnagyobb emberfogó, amit egér valaha épített.
     
  13. Mondtam az orvosnak, hogy eltörtem a lábam két helyen. Azt mondta, máskor ne menjek erre a két helyre.
     
  14. Ha éhes vagy, nyalj sót - akkor majd szomjas leszel.
     
  15. Egy pozitív hozzáállás nem fogja megoldani minden problémádat, de elég embert fog bosszantani ahhoz, hogy érdemessé tegye az igyekezetet.
  16. Semmi esetre se próbáljunk egyszerre írni a papír mindkét oldalára.
     
  17. Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel.
     
  18. A családi élet nagy ajándéka, hogy olyan emberekkel is közeli ismeretségbe kerülsz, akikkel amúgy szóba sem állnál.
     
  19. Isteni testem van - mint Buddhának!
     
  20. A klasszikus az, amit senki se szeretne elolvasni, de mindenki szeretné, ha elolvasta volna.
     
  21. Ha az emberek egyetértenek velem, mindíg az az érzésem, hogy valami rosszat mondtam.
     
  22. Ha megigérem, hogy hiányozni fogsz... elmész?
     
  23. Egy év terápia után a pszichiáterem azt mondta nekem: 'Lehet, hogy az élet mégse való mindenkinek.
     
  24. A feleségem alapjában véve gyerekes. A múltkor is bejött a fürdőszobába és elsüllyesztette a papírhajócskáimat. Kép 
     
  25. Legszívesebben megölném magam, de ez nem oldaná meg az összes problémámat.
     
  26. Hálás vagyok a nevetésért, kivéve, ha a tej az orromon jön ki.
     
  27. Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok.
     
  28. Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.
     
  29. A férfiak többsége agyilag olyan, mint Micimackó, aki elvesztette az óráját.
    Az óra megállt, Micimackó meg továbbment.
     
  30. A férfiak oltári magabiztosnak látszanak, de valójában nem azok. Szerintük a nők sebezhetőek, a nők sértődékenyek, pedig az az igazság, hogy éppen ők ilyenek.
     
  31. A lányok már egészen kis korukban nők, míg a fiúkból csak az első házasságuk környékén válik férfi.
     
  32. Nem mintha félnék meghalni. Csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.
     
  33. Itt nyugszom én,
    Olvasod te,
    Olvasnám én,
    Nyugodnál te.
     
  34. A macskák mottója: mindegy, mi rosszat tettél, intézd úgy, hogy higyjék, a kutya volt.
     
  35. Csak játszottam, és kacagva ástam a síromat
    Most meg a sírköves a sírkőre valami szívhez szólót írogat.
    Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt,
    Így az idő távlatából, már minden másképp fest,
    Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal,
    Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal!
     
  36. Kérjük a kukát etesse, a padló diétázik!
     
  37. Itt nyugszik valaki, aki holnap akart boldog lenni.
     
  38. A legjobb ember sem tudja megakadályozni sorsának beteljesedését: a jók korán, a gonoszak későn halnak meg.
     
  39. Kíváncsi vagyok, hogy ideát is ennyi szívás vár-e rám...
     
  40. Inkább csináld holnap! Ma már eleget hibáztál!
     
  41. Ha a jövő tudná, mi vár rá, soha nem jönne el.
     
  42. Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem. Mert akkor van rá nagy szükségem. Kép 
     
  43. A kedves szavak nem kerülnek sokba... Mégis sokat érnek.
     
  44. Ha gyűlölsz valakit, gondold meg, van-e értelme; ha viszont szeretsz valakit, ne gondolkodj azon, hogy van-e értelme.
     
  45. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik.
     
  46. Aki nem szereti a haragodat, az gyűlölni fogja a mosolyodat is.
     
  47. A bohóc sem azért mosolyog, mert jó a kedve, hanem mert az arcára van festve a mosoly...
     
  48. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok ki, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. Máskor rajtakapom magam , hogy felhívok telefonon embereket, valamilyen ürüggyel faggatom őket, másról beszélek. Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, amely a nap hulladékaiból és eltemetett vágyaim gőzéből sűrűsödik tüneménnyé. Hanem azt az álomszerű érzést, hogy a valóság mögött van értelem, amelyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
     
  49. Tudják, mi a véleményem a sírásról? Az, hogy egyeseknek igazán meg kellene tanulniuk. De ha egyszer megtanultuk, ha tudjuk, hogyan kell, akkor nincs is párja a sírásnak. Sajnálom azokat, akik nem ismerik a fortélyát, mert olyan ez, mint a fütyülés vagy a dalolás. 
     
  50. Néha jobb egyedül lenni. Akkor senki nem bánthat. 
     
  51. Tudnom kell, kik azok a férfiak, asszonyok és gyerekek, akiknek hiányozni fogok. Mert szükségük van rám, jobban mint bármi másra a földön. 
     
  52. Amint lemondasz valamiről, megkapod. 
     
  53. A tanulság pedig az, hogy életünkben akárhogy jönnek-mennek a férfiak - lehet, hogy örömet hoznak, lehet, hogy bánatot okoznak nekünk - de bármi történik, mindig itt leszünk egymásnak, és mindig itt van a csokoládé. 
     
  54. A fájdalom néha olyannyira életed részévé válik, hogy azt hiszed örökké tart. (...) Aztán egy nap érzel valami mást, valami rosszat, csak mert az szokatlan, és abban a pillanatban rájössz, hogy boldog vagy. 
     
  55. Az idő minden sebet begyógyít, még ha néhány heg marad is utánuk. 
     
  56. Ha valaki elmegy, az azért van, mert jönni fog helyette valaki más. Kép 
     
  57. Valahogy csak lesz. Úgy még sohase volt, hogy valahogy ne lett volna. 
     
  58. Az, hogy fájdalmat érzünk, éppoly természetes, mint hogy levegőt veszünk. 
     
  59. Sírj annyit, amennyit sírni akarsz. Felfrissülsz a sírás után, és újra képes leszel nevetni. 
     
  60. Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, melyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon. 
     
  61. Akárhogy is sír az ember, a végén csak kifújja az orrát. 
     
  62. A szíved nem egy seb, amit piszkálgatni kell, vajon leválik-e már róla a var. Hagyd, hadd gyógyuljon be. Ha nem birizgálod megállás nélkül, ha adsz rá esélyt, akkor újra ép lesz, hidd el. 
     
  63. Ha szeretsz, de néha eleged van, ha nem tudsz nélküle élni, de időnként untat, sőt gyűlölködsz, azt kívánod, bár menne el... Mindezt fojtsd el magadban! 
     
  64. Mindenkinek szüksége van valakire, akit jobban szeret önmagánál. 
     
  65. Ha gyűlölsz, az egód kiteljesedik. Az ego csak akkor létezhet, ha gyűlöl, mert a gyűlölet által felsőbbrendűnek érzed magad, a gyűlöletben elszigetelődsz, a gyűlölet meghatároz. A gyűlöletben egy bizonyos identitásra teszel szert. A szeretetben az egónak el kell tűnnie. Ha szeretsz, nem vagy többé elszigetelt: a szeretet segít feloldódni másokban. A szeretet találkozás, egyesülés. Ha túlságosan ragaszkodsz az egódhoz, akkor a gyűlölet könnyű, a szeretet pedig a legnehezebb dolog. Légy óvatos, éber: a gyűlölet az ego árnyéka. A szeretethez nagy bátorságra van szükség. Nagy bátorságra van szükség hozzá,mert az ego feláldozásával jár. 
     
  66. Csak azok képesek szeretni, akik készen állnak arra, hogy senkivé váljanak. 
     
  67. Ha azt mondom, szeretlek, de nem ismerlek, akkor nem téged szeretlek, hiszen azt se tudom, ki vagy. Valakit beléd vetítek, aki nem te vagy, hanem csakis az én ábránd- és vágyvilágomban él. Rávetítem az arcodra, belelátom a lelkedbe, és azt hiszem, hogy
    te vagy. Valakivel összetévesztettelek. 
     
  68. Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít. 
     
  69. Pár évvel ezelőtt megjelent egy remek könyv, amely néhány tucat tökéletesen üres lapot tartalmazott. Ez volt a címe: Amit a férfiak a nőkről tudnak. 
     
  70. Ha kell, ha nem, elérhetetlen. Mi az?
    Férfi. Kép  
     
  71. Ha a nő egyetlen férfit ismer, már ismeri valamennyit; a férfi ismerheti bár az összes nőt, mégsem ért meg egyet sem. 
     
  72. Nem könnyű egy férfi számára a saját érzéseit megfogalmazni. Ha egy nő érez valamit, azt azonnal, teljes bizonyossággal tudja; ha egy férfi érez valamit, elbizonytalanodik, tudni akar, ezért elkezd gondolkozni, és a nagy eszével vagy jut valamire, vagy nem. De nem az IQ mennyiségétől függ, hogy tévútra vezeti-e a racionalitása, vagy pedig felismeri vele a valóságot. 
     
  73. Becsukhatom a szemem, mert tudom, hogy te nyitva tartod, és rád bízhatom az életem.  
     
  74. Az erőszak tönkreteszi a bizalmat. 
     
  75. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel. 
     
  76. Van egy nagy kikötő az életemben, Te vagy az, és én bármikor, bármilyen időben kikötök ott, mert akkor fogad be engem, amikor csak akarom. 
     
  77. Szeretetet lehet adni és lehet kapni. Csak egyet nem lehet: szeretetet zsarolni. S ezt legtöbbször nem tudják azok a szegények és szerencsétlenek, akik szeretetre éhesek.
     
  78. Sose haragudj meg arra,
    Ki durva szóval megsebez.
    Tudom jól, hogy fáj a sértés,
    Valld be, a fontos mégsem ez.
    Hidd el nekem, senki nem rossz,
    Hidd el, jók az emberek,
    Valakiért mindenki harcol,
    Valakit mindenki szeret...
     
  79. Minden percért, amit mérgelődéssel töltesz, elvesztegetsz 60 másodpercnyi boldogságot.
     
  80. A boldogság csak egy-egy rendkívüli pillanat,
    legfeljebb perc, a többi csak a rá való emlékezés.
     
  81. A boldogság nem olyasmi, amit tapasztalsz, hanem olyasmi, amire emlékszel.
     
  82. Néhány jó tanács:
    1.Ne foglalkozz a lényegtelen számokkal. Olyanokkal, mint az életkor, a testsúly és a magasság.
    2.Folyamatosan tanulj. Tudj meg többet a számítógépekről, a járművekről, a kertészkedésről, bármiről. Sose hagyd ellustulni az agyad. "Egy tétlen agy az ördög munkaterepe." És az ördög neve Alzheimer.
    3.Élvezd az egyszerű dolgokat.
    4.Nevess gyakran, hosszan és hangosan. Nevess, amíg a lélegzeted is eláll.
    5.Megesik, hogy megkönnyezel. Megvisel, elszomorít és odébbáll. Az egyetlen ember, aki egész életünk során velünk van, mi magunk vagyunk. ÉLJ, amíg élsz.
    6.Tartsd becsben az egészséged: ha jó, akkor őrizd meg. Ha gyengélkedik, akkor javíts rajta. Ha már túl van azon az állapoton, amin magad segíthetnél, akkor fordulj segítségért.
    7.Ne tégy kirándulást a bűnbe. Utazz el a környékre, a szomszédos megyébe vagy külföldre, de sose járj arra, ahol a bűn lakozik.
    8.Mondd el minden alkalommal azoknak, akiket szeretsz, hogy szereted őket.
    9.És mindig gondolj arra:
    10.Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk. 
     
  83. Aki különbséget tud tenni jótanács és rossztanács között, annak nincs szüksége tanácsra.
     
  84. Ha mások szívverését hangosabban hallod, mint a sajátodét, akkor vagy igazán hasznos.
     
  85. Van anyák napja, nőnap, pedagógusnap... Érdekes módon nincs férfinap, jogásznap, orvosnap, politikusnap. Úgy látszik vagy meg vagy fizetve, vagy kapsz egy napot. 
     
  86. Tégy jót, s gondold meg, hogy minden óra lehet az utolsó. Kép 
     
  87. Ne haragudj rám, ha titokban imádlak,
    elsuttogom neved hervadó virágnak.
    Nyári estén a csillagok csak rólad mesélnek,
    ne haragudj rám, ha fáj a szívem érted!
     
  88. Nem akarom de rád gondolok,
    menekülnék de nem tudok.
    Nyugalom kéne, béke, csend...
    de itt visszhangzol idebent.
     
  89. Az egyetlen dolog, ami számít az életben:
    magadat a második helyre tenni.
     
  90. - De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
    Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
     
  91. Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.
     
  92. -Félsz?
    -Nem!
    -Hát majd fogsz...
     
  93. Minden férfi hazug, öntelt, képmutató, csapodár, álszent, gőgös, gyáva, hitvány és galád.
    Minden nő hűtlen, hiú, rendkívül ravasz, kíváncsi, és romlott.
    Mégis egyetlen dolog van a világon
    Ilyen szent és magasztos
    Ennek a két tökéletlen lénynek az összetartozása.
     
  94. S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel. És szívesen fogsz együtt nevetni velem. És néha kinyitod majd az ablakodat, csak úgy, kedvtelésből... És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. Te meg majd azt mondod nekik: "Igen, engem a csillagok mindig megnevettetnek!" Erre azt hiszik majd, hogy meghibbantál. Szép kis tréfa lesz...
     
  95. Akinek látszunk, arról mindenki ítélhet, amilyenek valóban vagyunk, arról senki sem.
     
  96. Az élet nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, amelynél a halálozási arány 100%.
     
  97. Tanuld meg leírni a semmit!
     
  98. Ki a hideget nem szereti, hóember nem lehet.
     
  99. Mindenhol jó, de legolcsóbb otthon. 
     
  100. Hajléktalanok jelmondata: "Kukából nem lesz szalonna." 
     
  101. Nem a Dunakeszi az embert... 
     
  102. Ritka, mint a fehér kóla.
     
  103. Amikor farsang van, a szülők úgy próbálják beöltöztetni a gyerekeiket, hogy úgy nézzenek ki, mint én. Tavaly az egyik gyerek megpróbálta letépni a pofámat.
     
  104. Ha sírsz, nincs aki lássa könnyeid. Ha fáj a szíved, nincs ki észrevegye a fájdalmad. Ha boldog vagy, nincs ki lássa mosolyod. De próbálj meg csak egyszer fingani ...
     
  105. Cégem olcsón, gyorsan és jól dogozik. Ebből Ön kettőt választhat.
     
  106. God only makes happy endings. If it`s not happy, then it`s not the end! Kép 
     
  107. Sohasem állok elllen a kísértésnek, mert rájöttem, hogy azok a dolgok, amik rosszak nekem, nem kísértenek.
     
  108. Mondd el,és elfelejtem,mutasd meg és megjegyzem,engedd,hogy csináljam, és megértem.
     
  109. "Gondolkodom, tehát vagyok" - mondta Descartes a XVII. században.
    "Gondolkodom, tehát itt vagyok" - mondta egy szovjet tudós a gulágon.
    "Gondolkodom, tehát nem vagyok normális" - mondom én a XXI. század elején."
     
  110. Csak olyat mondj, amit valóban úgy is gondolsz. Az élet rövid, nem szabad tönkretenned azzal, hogy folyton a következményeken aggódsz. Teljes, intenzív és boldog életet kell élned, akár egy nyitott könyv, amely elérhető bárkinek, aki bele akar olvasni.
     
  111. Minek komolyan venni az életet, ha az élet egy képzelt kaland, amiből sosem kerülünk ki élve.
     
  112. - Szóval azt állítod, hogy senki sem boldog?
    - Van, aki boldognak tűnik. Ők egyszerűen nem gondolnak bele a dolgokba. Mások terveket szőnek: lesz egy férjem, házam, két gyerekem, egy hétvégi házam. És amíg ezzel vannak elfoglalva, olyanok mint a bika, aki a torreádort üldözi: ösztönösen cselekszenek, csak mennek a fejük után, anélkül, hogy látnák hol van a cél. Megszerzik az autójukat, talán még Ferrarijuk is lesz, és azt hiszik ez az élet értelme. Soha nem teszik fel a kérdést maguknak. De a szemükben látom, hogy szomorúak, és még csak nem is tudnak róla.
     
  113. Pucéran, nedvesen és éhesen születünk. Aztán minden csak egyre rosszabb lesz.
     
  114. Milliószor messzebbre látunk sötétben, mint világosban. Ki látja fényes nappal a csillagokat?
     
  115. Ha nem vállalod, hogy hülyének néznek, nem érdemled meg a szerelmet.
     
  116. Egy asszony szíve a titkok mély óceánja.
     
  117. Ha elkövetsz egy hibát, akkor mondd el másoknak, mielőtt maguktól rájönnek!
     
  118. -Az előző mesterem megtanított arra, hogy elfogadjam a születést és a halált.
    - Akkor miért jöttél hozzám? - kérdezte a Mester.
    - Hogy megtanuljam elfogadni azt, ami a kettő közt van.
     
  119. A motiváció az, amikor ráveszed az embereket, hogy tegyék, amit te akarsz, és gondolják azt, hogy ők akarják.
     
  120. Ha nem lehetsz az enyém, akkor én leszek a tiéd. Vedd el az egész lényemet, vagy egy részét, vagy csak egy darabot, ahogy akarod! Csak akarj engem! Kép 
     
  121. Merj álmodni! Az álmok nem fogynak el.
     
  122. Az ember olyan állat, amely égnek emeli fejét, de csak a mennyezet pókhálóit látja.
     
  123. Ha a férfi mosogat, azt segítségnek hívjuk, ha a nő teszi ugyanezt, akkor azt életnek nevezzük.
     
  124. A rengeteg negatív behatás következtében meggyőződésévé vált, hogy az élet értelmetlen, hogy az ember létezésének nincs célja, hogy porszemek vagyunk csupán az idő szelében, a tér viharában.
     
  125. Elfelejtünk boldognak lenni - amikor még lehetnénk.
     
  126. Egy nap elveszítesz mindent, amid van, és arra a napra semmi nem készíthet fel. Sem a hit, sem a vallás. Semmi. Amikor valaki, akit szeretsz, meghal, megismered az ürességet. Teljesen magadra maradsz. Soha nem felejthetsz és sohasem bocsátasz meg. Gondolkodj el! Arról, mennyi vesztenivalód van.
  127. Ha kérsz, nem biztos, hogy kapsz, de ha nem kérsz, majdnem biztos, hogy nem kapsz.
     
  128. Milyen jó lenne, ha most nagyobb fájdalom nélkül meg lehetne halni.
     
  129. Mindannyian hercegnőnek és hercegnek születtünk, a legtöbben azonban békaként végezzük, aki már abban sem hisz, hogy egy nap jön valaki és megcsókolja.
     
  130. A depresszió úgy kezdődik, hogy meg vagy győződve arról, hogy a jövőd ugyanolyan lesz, mint a jelened.
     
  131. Ha szeretnéd valóra váltani álmaidat, mindenekelőtt ébredj fel!
     
  132. Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod tenni!
     
  133. Az álmokban az a jó, hogy sohasem tudjuk, igazak-e vagy hazudnak.
     
  134. Az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni.
     
  135. A hazugság mely szeretetből születik, ugyanolyan romboló lehet, mint ami rosszindulatból.
     
  136. Mert magamat kigúnyolom, ha kell, De hogy más mondja, azt nem tűröm el! Kép 
     
  137. A szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. És ha gyűlölsz, akkor még számítok neked, még kötődünk egymáshoz.
     
  138. Az igazi szerelem háromszor ér véget. Egyszer a nő számára, egyszer a férfi számára, és egyszer, amikor bevallják egymásnak.
     
  139. Amikor elmentél tőlem, majdnem meghaltam, de az élet szép, s a lemezgyárat felhívtam, és emlékül neked ezt a dalt írtam.
     
  140. Boldognak akarom látni. Nem számít, hogy kivel vagy hogyan. Találjon valakit, aki megbecsüli, és úgy szereti, ahogy nekem kellett volna. Találjon valakit, aki úgy látja őt, ahogy most én.
     
  141. Rájöttem, hogy a keresés ugyanolyan érdekes lehet, mint maga a találkozás. Feltéve, hogy legyőzzük a félelmet.
     
  142. Nem akartam megtudni, hogy képes vagyok rá vagy sem, mert féltem, hogy igen.
     
  143. Amikor elégetünk egy liter benzint vagy egy hektár esőerdőt, nem pont a jövőt gyilkoljuk meg a jelenért?
     
  144. Az élet hideg éjhez hasonló, de bizonyára szép, ha hideg éjjelen két magányos ember melengeti egymást, még akkor is, ha a barátság kedvéért kezük és szemük valótlant mond a másiknak.
     
  145. A hím és a férfi között akkora különbség van, mint a szén és gyémánt között!
     
  146. Tizenkét éves korom körül azt gondoltam magamról, hogy zseni vagyok, csak senki nem veszi észre.
     
  147. Ha valamire elszánod magad, sose beszélj róla előre!
     
  148. Akit szeretünk, azt ismerjük, de nem tudjuk és nem is akarjuk tudni a titkait. A szeretet nem ismer nyomozást.
     
  149. A sors nem pincér, nem vesz fel rendelést az életedre.
     
  150. Akadnak olyan patkányok, akik felmenekülnek a süllyedő hajóra.
     
  151. Utálom a törit. Nincs benne semmi új, csak olyan, ami már elmúlt.
     
  152. A középiskolában már megkezdődik a visszavonhatatlan döntések sorozata. Ajtók zárulnak be halk kattanással, s a zajukat csak évekkel később, az álmaiban hallja tisztán az ember.
     
  153. Amit elkövetett ellenem, aljas volt, de miután megváltozott a szíve mélyén, már nem róhatom fel neki. Kép 
     
  154. Az álmok nem hazudnak, az álom valóság, és az emlékek örökké élnek.
     
  155. Az életben (...) számos alkalommal el kell nyomnunk véleményünket, érzelmeinket, gondolatainkat, még tudásunk kifejezésének vágyát is.
     
  156. Ha tiltják, megteszem,
    Tanítják, nem hiszem,
    Nem adják, elveszem,
    Mert csak úgy élvezem.
     
  157. Egy percet se tölts azzal, hogy mérgelődsz a tegnap miatt, engedd el és szabad leszel!
     
  158. Az igazi szabadság nem az elkötelezettség teljes hiányát jelenti, hanem azt, hogy képes vagy önállóan dönteni és elkötelezni magad amellett, ami neked a legjobb.
     
  159. Azok a napok a legszebbek az életemben, amikor olyasmit csinálok, ami miatt a rendőrség rögtön hozzánk rohan, de kénytelenek hagyni, hogy folytassuk, amit elkezdtünk.
     
  160. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."
     
  161. Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért - az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is, ha közben nyeled a könnyeidet.
     
  162. Könnyebb bocsánatot kérni, mint engedélyt.
     
  163. Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz.
     
  164. Akik szeretik egymást, keresik egymást. Ha a szél kétfelé fújja őket, térden is visszamásznak egymáshoz. Ha tengert vetnek közéjük, a lelküket küldik által a tengeren: levélben találkoznak.
     
  165. Ki nem feküdhet szerelmével,
    nem alszik - meghal minden éjjel.
     
  166. Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
    Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
     
  167. Minden nap meghaltam kicsit, míg újra találkoztunk. Kép 
     
  168. Könnyebben elviseltem volna, ha megöl ebben a pillanatban, mintsem egyujjnyival is távolabb kerüljek tőle.
     
  169. Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?
     
  170. Ebben a társadalomban nevelkedtem szóval nem várhatod el tőlem hogy tökéletes ember legyek. Azt fogom tenni amit akarok, nem vagyok példakép.
     
  171. Még a héten történik valami. Talán veled, talán nem.
     
  172. Megütöd a főnyereményt, de az visszaüt.
     
  173. Mosolyogj rá az első emberre, aki szembe jön! Meg fogsz lepődni!
     
  174. Fázom. Miért tagadjam, emberek?
    A szívem is gyökérig didereg.
    A tél sötét árnyéka ráterül
    s egy hang borzongat néha: Egyedül...
     
  175. Miért van az, hogy szeretünk valakit, vagy hogy nem örökké szeretjük, vagy pedig, hogy nem egyszerre szeretjük egymást, és nem egyszerre ér véget szerelmünk?
     
  176. Az Igazság nem több, mint hiú ábránd, és lassan ráeszmélt, hogy a törvények nem arra valók, hogy megoldják a problémákat, hanem arra, hogy a végtelenségig nyújtsanak egy-egy vitát.
     
  177. -Mi vesztenivalód van?
    - A méltóságom. Nem szeretem ráerőltetni magam másokra.
    - Mi a méltóság? Hogy az egész világ azt gondolja rólad, hogy illedelmes, jó kislány
    vagy, akinek csordultig telve a szíve felebaráti szeretettel? Figyeld az állatokat, nézz több természetfilmet, és figyeld meg, hogy harcolnak a területükért. Mindannyian örömmel fogadtuk azt a pofont.
     
  178. Nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Kép 
     
  179. A szerelem nem adja olcsón magát. Nagy kockázatot kell vállalnia: a kezdeményezését.
     
  180. A fiatalok befolyásolják a szüleiket a politikában, az olvasásban, a zenében - és nem fordítva, ahogy a naivabbak gondolják. Másrészt viszont a szülők befolyásolják a fiatalokat abban, amit úgy hívunk, hogy "értékrend". Bár a kamaszok természetüknél fogva lázadók, mindig elhiszik, hogy a családjuk tudja, mi a helyes. Lehet, hogy furcsán öltözködnek és olyan énekeseket szeretnek, akik üvöltöznek és gitárokat zúznak - de ez minden. Nem mernek messzebbre menni és valódi forradalmat csinálni a szokásokban.
     
  181. Éljen a pozitív hozzáállás! Amíg meg nem hal.
     
  182. A fiatalok már csak ilyenek. Maguk szabják a határokat, és meg sem kérdezik, hogy a testük bírja-e. De a testük mindig bírja.
     
  183. Soha nem találod meg a lelki nyugalmad, amíg nem a szívedre hallgatsz. Kép 
     
  184. A csók az influenza megszerzésének aránylag kellemes módja.
     
  185. Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.
     
  186. Ha nem érzel magadban szeretetet embertársaid iránt, akkor ülj csendesen, foglalkozzál a magad dolgával, amivel akarsz, csak az emberekkel ne.
     
  187. A boldogtalanságot abban az iskolában tanuljuk meg, amelyikben a tanítómester neve: Szenvedés.
     
  188. Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.
     
  189. Nincs annál szomorúbb dolog, ha képtelen vagy sírni, amikor kéne.
     
  190. Tudom, milyen érzés könyörögni a fényért, hogy maradjon, és árasszon el, ugyanakkor végignézni, ahogy kisétál az ajtón. 
     
  191. I'm not a princess, this ain't a fairytale, this ain't Hollywood, this is a small town, and I was a dreamer before you went, and let me down.. now it's too late for you and your white horse to come around
    ~ Nem vagyok hercegnő és ez nem egy tündérmese, ez nem Hollywood csak egy kicsi város, álmodoztam mielőtt elmentél és cserbenhagytál.. de most már túl késő, hogy eljöjj értem a fehér lovadon 
     
  192. I hate how you look at her, I hate how you hold her, I hate all of it.. but the truth is I could never hate you: I just hate that i'm not her
    ~ Utálom ahogy arra a lányra nézel, utálom, ahogy megöleled, utálom ezeket.. de az az igazság, hogy Téged sosem tudnálak gyűlölni; inkább azt utálom, hogy én nem az a lány vagyok  
     
  193. It's so hard when you want to ask one simple question but you're so much scared to hear the answer
    ~ Annyira nehéz, mikor csak egy egyszerű kérdést szeretnél feltenni, de közben rettegsz attól hogy hallani fogod rá a választ  
     
  194. There are many kisses to remember, many to forget, but the one you'll always remember is the one you want - and never get
    ~ Sok olyan csók van, amire emlékszünk, sok olyan, amit elfelejtünk, de az a csók, amire mindig emlékezni fogsz, az az, amit nagyon akartál, de nem kaptál meg  
     
  195. There are times when I hate you because I can't erase the moments when you hurt me and put tears on my face
    ~ Van mikor gyűlöllek azért, mert nem tudom kitörölni azokat a pillanatokat mikor megbántottál, és én emiatt sírtam  
     
  196. Sometimes the only thing left to do is to wrap your arms around each other one last time and then just let go
    ~ Néha az egyetlen dolog amit még meg kell tennünk az, hogy utoljára átöleljük aztán elengedjük egymást  
     
  197. Solitude is the profoundest fact of the human condition: man is the only being who knows he is alone.
    ~ A magány az emberi létezés legmélyebb tényezője, mert egyedül az ember tudja azt, hogy egyedül van  
     
  198. I'm human and I need to be loved...just like everybody else does...
    ~ Ember vagyok, szükségem van szeretetre...mint bárki másnak... Kép  
     
  199. I'm here without you baby, but your still with me in my dreams...
    ~ Itt vagyok nélküled, de te még mindig velem vagy az álmaimban... 
     
  200. People who don't know me think I'm quiet.. but those who know me wish I would shut up
    ~ Az emberek, akik nem ismernek, azt hiszik valójában csendes vagyok.. de akik ismernek, azt kívánják: bárcsak néha csendben maradnék  
     
  201. I'm the girl who can watch tons of horros and not get scared but wince when the toast pops out of the toaster
    ~ Olyan lány vagyok, aki simán végignézi a horrorfilmeket és nem ijed meg - de összerezzen valahányszor a piritós kiugrik a kenyérpiritóból.  
     
  202. Loving you is like breathing.. so please, how can I stop?
    ~ Szeretni téged olyan, mint lélegezni... hogy is hagyhatnám abba?  
     
  203. Aren't you tired? You're walking for hours in my head!
    ~ Nem vagy még fáradt? Órákig a fejemben jártál! 
     
  204. If you hate me, I love you too. It ain't my fault I'm better than you
     ~ Ha utálsz is, én még akkor is szeretlek, hiszen az nem az én hibám hogy jobb vagyok nálad 
     
  205. Guys are like buses ... another 1 will be along in 5 minutes
    ~ A pasik olyanok mint a buszok: 5percenként jön egy másik 
     
  206. Just because I don't like to fight, doesn't mean that I can't
    ~ Csakmert nem szeretek harcolni, nem jelenti azt, hogy nem is tudok  
     
  207. Be honest! (I never really liked you anyway)
    ~ Légy őszinte! (bár akkor sem foglak jobban kedvelni)  
     
  208. Heart is not a toy! If you want to have it broken give it to a boy!
    ~ A szív nem játékszer! Ha azt akarod h eltörjön add oda 1 fiúnak! 
     
  209. I'm not one of those girls you can play with.If you want one then buy a barbie!
    ~ Én nem egy olyan lány vagyok akivel lehet játszani.Ha olyan kell vegyél magadnak 1 barbit! 
     
  210. Always smile. It makes people wonder what you're up to
    ~ Mosolyogj mindig. Ez arra készteti az embereket, hogy azon töprengjenek, hogy te ki is vagy valójában. 
     
  211. It's a lot easier to say 'I don't like him anymore' than to explain all the reasons why I still do love him the same way
    ~ Könnyebb azt mondani: 'már nem szeretem őt többé', mint megmagyarázni azt, miért is szeretem őt még mindig ugyanúgy 
     
  212. It is the distance that makes life a little hard; two hearts that once were close now so many miles a part
    ~ A távolság az. ami nehézzé teszi az életet; a két szív, ami egykor olyan közel volt egymáshoz, most mérföldekre távol  
     
  213. It's tearing up my heart when i'm with you, but when we are apart, I feel it, too, and no matter what I do I feel the pain..  so with or without you ?
    ~ Kettészakad a szívem, ha veled vagyok, de akkor is így érzek, ha külön vagyunk,
    és nem számít mit teszek, érzem a fájdalmat... hát veled vagy nélküled? 
     
  214. When you gave me our last hug, it was an " i never wanna let you go " kind of hugs
    ~ Mikor utoljára megöleltél, az egy " soha nem akarlak elhagyni " féle ölelés volt  
     
  215. It scares me to think that the boy -I swore was special- turned out to be exactly like all the other assholes.. -.-'
    ~ Megijeszt a tudat, hogy az a fiú -aki, esküszöm, különleges volt!- pontosan ugyanolyanná vált, mint a többi s.eggfej 
     
  216. When I'm all alone, I'll be wishing you will call me on the telephone
    Say you want me back - but you never do & I feel like such a fool
    ~ Mikor egyedül vagyok, azt kívánom bárcsak te keresnél telefonon,
    Azt mondanád; vissza akarsz kapni engem - de sohasem hívsz
    & én annyira bolondnak érzem magam.. 
     
  217. You once made this promise to stay by my side, but after some time you just pushed me aside.. You never thought that a girl could be strong, now I'll show you how to go on!
    ~ Egyszer megígérted nekem, hogy mellettem maradsz, de egy idő után ellöktél magadtól, sohasem hitted hogy egy lány is erős tud lenni, hát most megmutatom neked, hogyan is kell ezt tenni 
     
  218. I only think of you, and it's breaking my heart & i'm falling apart
    ~ Csak rád gondolok, ez összetöri a szívem & darabokra hullok 
     
  219. You were my dream, my world but i noticed i was blind
    ~ Te voltál az álmom, a világom - de rájöttem; vak voltam 
     
  220. Everything i know about breaking hearts i learned from you..
    ~ Tőled tanultam mindent, amit az összetört szívekről tudok 
     
  221. Friends are the most important ingredients of the recipe of life
    ~ Az élet receptjéhez a barátok a legfontosabb hozzávalók 
     
  222. If I could reach up and take a star for every time you have made me smile, the entire night sky would be in the palm of my hands
    ~ Ha minden egyes alkalommal, mikor megnevettettél, lehoztam volna egy csillagot, akkor most az egész égbolt a tenyeremben lenne 
     
  223. Arms are for hugging, boys are for kissing, best friends are for when a boy is kissing someone else & you need a hug
    ~ A karjainkkal ölelünk, a srácokat megcsókoljuk, de a jó barátok azért vannak, hogy mikor a srác mást csókol, legyen aki megöleljen 
     
  224. True friendship means having 1 soul in 2 bodies
    ~ Az igaz barátság azt jeletni hogy 1 lélek él 2 testben
     
     
  225. You’ll be the prince, I’ll be the princess, It’s a love story baby just say yes…
     
  226. Elesni nem szégyen, fekve maradni igen.
     
  227. 1.:El kell mondjak egy titkot...olvasd az 5-öst!
    2.:Ennyire sietsz?...olvasd a 8-ast!
    3.:Nagyon kíváncsi vagy, nem igaz?...olvasd a 9-est!
    4.:Szóval így...olvasd a 15-öst!
    5.:Nincs még bátorságom...olvasd a 17-est!
    6.:El kell mesélnem...de előbb olvasd a 16-ost!
    7.:Elmesélném...de olvasd a 2-est!
    8.:Ez olyan könnyű pedig...úgyhogy olvasd a 4-est!
    9.:Ne légy ideges, egyszerű...olvasd a 18-ast!
    10.:Még nem...de olvasd a 19-est!
    11.:Elfáradtál?Pihenj!xD...olvasd a 13-ast!
    12.:Majd később...olvasd a 3-ast!
    13.:Nagyon közel vagy, hogy megtudd...olvasd a 20-ast!
    14.: írj lewelet! ennyi :]
    15.:Ideges vagy?...olvasd a 6-ost!
    16.:Te még nem jöttél rá, ugye?...olvasd a 12-est!
    17.:Ó!Szégyellem!...olvasd a 7-est!
    18.:Nem hiszem, hogy megértenéd, de...olvasd a 10-est!
    19.:Nyugisan...olvasd a 11-est!
    20.:Elmesélem...14-eset LASSAN
     
  228. Ezt a világot tulajdonképpen az ördög teremtette egy olyan pillanatban, amikor Isten éppen nem figyelt oda.
     
  229. Nem hiszek a hullarabló vámpírokban, a szellemekben és a szörnyekben. És úgy vélem, jó, hogy ilyesmik nem léteznek, mert szerintem az a jóságos Úr sem létezik, aki meg tudna óvni bennünket tőlük.
     
  230. Aki semmit sem tud, kénytelen mindent elhinni.
     
  231. Olyan mélységekbe süllyedünk, ahol már az egyértelműt is megkérdőjelezi az intelligens ember.
     
  232. A valódi emlékek gyakran hihetetlenek, a csalfa emlékek viszont néha annyira meggyőzőek, hogy képesek helyettesíteni a valóságot.
     
  233. Ha az idegenek olyan okosak, hogy tudnak utazni az űrben, akkor miért a leghülyébbeket rabolják el?
     
  234. Az emberi irigység türelmetlenebbül viseli el mások örömét, mint a magunk bajait.
     
  235. Nincs ami többet tenne lelki békédért, mintha nincs véleményed.
     
  236. ... ahogy az erős fény árt a látásnak, és az erős hang a hallásnak, éppígy az erős sérülések elveszik a lélek erejét.
     
  237. Ne légy olyan, mint a magányos farkas.
     
  238. Azért, mert én nagyon kereslek, ezért nem találsz meg engemet!
     
  239. Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célodat, hanem ha nincsenek céljaid.
     
  240. A titkok felfedése mindig annak a hibája, aki rábízta valakire.
     
  241. A dicséretek visszautasítása: az a vágy, hogy kétszer dicsérjenek meg.
     
  242. A legjobb dolgok az életben nem dolgok.
     
  243. ... minden bolondságot el lehet nézni a zenésznek, a költőnek, a szerelmesnek
     
  244. Aki a zenét kevésre becsüli, gyanús és bizonyára szívtelen ember.
     
  245. Csak egyféleképpen okozhatunk még nagyobb fájdalmat annak, aki mindenét elveszítette. Adjunk neki vissza valamit törötten.
     
  246. Sok mindent éreztem. Sokszor fáztam. Már nem tudok fázni, nem tudok érezni. Sokat sírtam, ma már sírni sem tudok.
     
  247. Egy nő még akkor is emlékszik az első csókra, amikor a férfi már az utolsót is elfelejtette.
     
  248. Az életét eldobni a hitetlenek erénye.
     
  249. Életünk lényege a mozgás. A teljes nyugalom: halál.
     
  250. A mobiltelefon az egyetlen olyan dolog, aminél a férfiak azzal dicsekednek,hogy kié a kisebb.
     
  251. Nem az az igazi barát, aki szenvedéseink közepette szánalommal fordul felénk, hanem aki irigység nélkül tudja szemlélni boldogságunkat.
     
  252. A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint megőrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh, mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.
     
  253. A nagyság irigységet vet, az irigység gyűlöletet teremt, a gyűlölet hazugságot szül.
     
  254. Még inkább tudjuk szeretni azokat, akik gyűlölnek bennünket, mint azokat, akik jobban szeretnek a kelleténél.
     
  255. Az a baj a tündérmesékkel, hogy a lányoknak csalódást okoznak. A valóságban a herceg a rossz királylánnyal megy el.
     
  256. Miközben beszélgetünk, minden másodpercben egymillió sejt hal meg a testedben, és ugyanennyi születik. A halál tehát benned él. Nem az ellenséged. A részed.
     
  257. A szerelem először egy tekintet, azután egy mosoly, azután egy szó, egy ígéret, egy találkozás. Kép 
     
  258. Egy jó történet olyan, mint egy különálló kis világ, a könyv meg a film pedig lehetővé teszi, hogy akkor léphessünk be az ajtaján, amikor csak kedvünk tartja. Ha egyszer átéltük, már soha, senki nem veheti el tőlünk.
     
  259. Ha eljössz, megfogjuk egymás kezét és soha többet nem engedjük el.
    Gyere...
    Várlak...
    Nagyon...
     
  260. Ha három madár ül egy kerítésen, és kettő elhatározza, hogy elrepül, hány madár marad a kerítésen? A válasz: Három. A tanulság: Attól, hogy elhatározol valamit, még nem teszed meg. (Robert T. Kyosaki)
     
  261. Pontosan az az ember hiányzik életemből, akinek levelet szeretnék írni. (Márai Sándor)
     
  262. Amikor azt mondod: 'Feladom!', gondolj arra, hogy ilyenkor másvalaki azt mondja: 'Egek, micsoda lehetőség!' (Jackson H. Brown) 
     
  263. Ami 'rosszul esik nekünk' vagy 'megsértődünk rajta' csak és kizárólag rólunk szól, a másiknak tulajdonképpen semmi köze hozzá. Az elfogadási képességünk kapott kihívást, és a kesztyű felvétele minden esetben javasolt. (Lucien del Mar)
     
  264. 'Miért van az, hogy mindenki olyan boldog rajtam kívül? Mert ők megtanulták mindenben a jót és a gyönyörűt látni. - mondta a mester. Én miért nem látom mindenben a jót és a gyönyörűt? 'Mert nem láthatod a gyönyörűt magadon kívül, ha nem veszed észre önmagadban. (Anthony de Mello)
     
  265. Tudtad, hogy a rosszkedv egy pillanat alatt elűzhető? Tegyél fel valami gyönyörű zenét, vagy kezdj el énekelni - egyből megváltozik a hangulatod! Vagy egyszerűen gondolj valami szépre. Képzelj magad elé egy kisbabát vagy egy általad szeretett embert. Feledkezz bele a képbe. Ne engedd, hogy más gondolatok beférkőzzenek az elmédbe. Garantálom, hogy jobban leszel! (Bob Proctor)
     
  266. Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.
    Francois Garagnon
     
  267. Mikor valakire ujjal mutogatunk, ne feledjük, hogy a négy másik ujjunk önmagunkra mutat! (Louis Nizer)
     
  268. Csak azok nem követnek el hibákat, akik alszanak. (Ingvar Kamprad)
     
  269. Minden ember legmélyebb érzelmi szükséglete, hogy szeressen és viszontszeressék. Ha érezzük mások szeretetét, képessé válunk a bennünk rejlő lehetőségek kibontakozására, ennek hiányában azonban csupán a túlélésért küzdünk. (Gary Chapman)
     
  270. Minden ember vágyik arra,
    legyen valaki, aki őt megérti,
    aki meghallgatja szívének bánatát,
    és közben könnyen elmegy amellett,
    észre sem veszi azt,
    mekkora megtiszteltetés éri,
    ha egyszer valaki úgy érzi,
    ő lenne az egyedüli ember,
    aki meg tudná érteni,
    akinek ki tudná önteni
    rég lelakatolt könnyeit.
     
  271. Mindig annak nehezebb, aki marad, nem pedig annak, aki megy. Mert az emlékek is maradnak. Azt az eligyekvő nem viszi magával... (gonoszféreg) 
     
  272. Well, isn't it ironic? We ignore who adores us, adore who ignores us; love who hurts us and hurt who loves us..
     
  273. Everyone is going to hurt you sooner or later; you just have to decide whose worth the pain.
    Előbb vagy utóbb mindenki megbánt majd téged; neked kell eldönteni, hogy ki az, aki megérdemli, hogy szenvedj miatta.
     
  274. I won't apologize for not being what you wanted because i know there's someone, somewhere still waiting and that person will love me for myself.
    Nem fogok bocsánatot kérni azért, hogy nem az vagyok, akit te akarsz, mert tudom, hogy valaki valahol vár rám, aki önmagamért fog szeretni.
     
  275. Smile! It's easier than explaining why you're crying.
    Mosolyogj! Ez sokkal egyszerűbb, mint elmagyarázni azt h miért sírsz.
     
  276. The most wasted day is that in which we have not laughed.
    Az a legelpazaroltabb nap, amikor nincs részünk nevetésben.
     
  277. AZ IDŐ
    túl lassú azoknak, akik várnak,
    túl gyors azoknak, akik félnek,
    túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,
    túl rövid azoknak, akik örvendeznek.
    Ám azoknak, akik szeretnek,
    az idő nem számít.
     
  278. Semmi vagyok, miközben mindennek kellene lennem.
     
  279. Vannak zebrák, akik még a rács mögé is beállnának, csakhogy fehér lónak lássák őket.
     
  280. Mobil
    Ha mobilod csörren
    kis agyad meghökken,
    ki hív?mi hív?
    megnézem...Anya-.-
    Felveszem:Vegyél tejet,kenyeret!
    Inkább leteszem
     
  281. Sose azt nézd, hogy valaki milyen helyes ha épp belül sötét!
     
  282. Nekem káosz kell, nem bírom a rendet. Zaj kell, ami megöli a csendet. Élet kell és szabadság, nem valami ostoba hazugság...
     
  283. Ha szívedben sok a bánat, ne meséld el fűnek,fának. Mindegy ha fáj, ha vérzik, ne meséld el, úgysem érzik...
     
  284. Aki mindig szeret, az sosem szeret igazán, aki mindig nevet, annak valami nagyon fáj.
     
  285. -De Kapitány! Karácsonykor senki ne legyen szomorú!
    - Ez így van, közlegény! Éppen ezért: mosolyog és vidám! Méghozzá azonnal!
     
  286. A magány nem más, mint félelem az élettől. 
     
  287. Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni...
     
  288. -Timon, gondoltál már arra, hogy mik azok a fényes pöttyök felettünk?
    -Én nem gondolok rá, én tudom.
    -Oh. És mik?
    - Fényes bogarak, amik valahogy felragadtak arra a kékes-fekete izére.
    -Nahát! Én mindig azt hittem, hogy több billió kilométer messzire lévő, izzó gázgömbök...
    (Oroszlánkirály)
     
  289. Érdeklődés hiányában a holnap elmarad.
     
  290. Manapság ahhoz is optimistának kell lenni, hogy az ember kinyissa a szemét reggel, amikor felébred. (Carl Sandburg)
     
  291. Mindent megkapsz majd a sorstól, leghamarabb abban a pillanatban, amikor végképp megszüntél vágyni rá.
     
  292. Már nem születik mese abból, hogy látlak, csak néma nevetés,
    hogy miért volt nekem sok, ami vagy, most meg kevés!
     
  293. A kitaszított szenved a magánytól.Aki maga választotta a magányt, néha az is
     
  294. Az ütlegek néha töréssel járnak,de a szavak ÖRÖKKÉ FÁJNAK.
     
  295. Ha valaki azt gondolja, hogy semmit nem ért el,és nem is fog...az téved..csak gondoljon a szép emlékekre, s máris megérte élni...
     
  296. Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, mert sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott idõd egy mosolyra, egy ölelésre..Tartsd magad közelében azokat, akik neked fontosak, és súgd a fülükbe, mekkora szükséged van rájuk. Bánj velük jól, jusson idõd arra, hogy azt mondd nekik, sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm..Mondd ki a szerelmes szavakat...Mert senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.....
     
  297. Csuklóhoz közelítő kés - egy pillanat lenne csak - és véget érne a szenvedés.
     
  298. Más baján az ember csak nevet,de azon már nem, ha ő kerül majd sz*rba és beindul az életért a kimerítő hajsza...
     
  299. Földre kerülve,teljesen kimerülve,padlóra küldve.Búskomoran nyugtázom,ennyire tellett,és kérdezem magamtól:ember neked ez kellett
     
  300. Belemárthatsz egy kést egy emberbe,majd kihúzhatod azt,a seb úgy is megmarad.
     
  301. Ne csak az éveidet számold, hanem úgy élj, hogy az éveid számítsanak.
     
    • Olyan nincs, hogy életkor, az ember annyi, amennyinek érzi magát.
       
    • Onnan tudod, hogy megöregedtél, hogy a gyertyák már többe kerülnek, mint maga a torta.
       
    • Minden életkornak megvannak a maga örömei, de ezeket sajnos mindig megkésve ismerjük fel.
       
    • A pókok egyszerűen azért szőnek pókhálót, mert pókagyuk van.
       
    • Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.
       
    • Túl könnyű azt mondani: "mi lenne, ha", és lefesteni egy tökéletes világ képét.
       
    • Csinos pasiból van elég, jó szövegű srácokat a tévében is lehet látni, a megbízhatóság viszont ritka.
       
    • Könnyebb arra haragudni, akiben megbízol. Miért? Mert tudod, hogy ő így is szeret.
       
    • Nem is tudtad? Ha valaki megjelenik az álmaidban, az azt jelenti, hogy az illető annyira vágyik arra, hogy veled legyen, hogy kilép a testéből és egyenesen a te álmodba repül.
       
    • Az álmok a kislányoknak valók, hogy legyen mit egymás fülébe sugdosniuk. A valóságban soha nem teljesülnek.
       
    • A kis rózsaszínű felhő egy álom, mely arra vár, hogy beússzon valakinek a lehunyt szemhéja mögé.
       
    • Az optimista azért marad fenn éjfélig, hogy lássa, amint az új év megérkezik. A pesszimista azért, hogy lássa, ahogy a régi véget ér.
       
    • Az optimista azért várja az éjfélt, hogy az új év elkezdődjön, a pesszimista pedig azért, hogy megbizonyosodjon róla, az óév elmúlt.
       
    • A tükör mindent pontosan visszaad: nem téved, mert nem gondolkodik. Gondolkodni lényegében nem más, mint tévedni.
       
    • Az egyik legnehezebb dolog az életben olyan szavakat viselni a szíveden, amelyeket nem vagy képes kimondani.
       
    • Aki igazán meg akar szerezni egy nőt, annak meg kell tanulnia a másik fejével gondolkodni, és tudnia kell, hogy először mindig a nő lelkét kell meghódítania.
       
    • Ne rágódj szüntelenül az elmúláson, mert a végén egyszer csakugyan meghalsz!
       
    • A könnytelen bánat befelé vérzik.
       
    • A belső, titkos bánatok sokkal, de sokkal gyötrőbbek, mint a közös nyomorúságok.
       
    • Csak úgy kerülheted el azt, hogy nyomorúságosnak érezd magad, ha nincs elég időd azon töprengeni, boldog vagy-e vagy sem.
       
    • Csak mentem-mentem, azt sem tudtam, merre, azt sem tudtam, hová. A szívemen, mint valami szorító kígyó, vonaglott a fájdalom.
       
    • Ha az ember szomorkodik, az azt jelenti, hogy nem igazán sikerült megértenie az életet.
       
    • Egy lány sok dolgot akar egy fiútól, de egy fiú csak egy dolgot akar de azt rengeteg lánytól..
       
    • Az élet összes problémájának okozója s megoldása az alkohol.
       
    • A nő azt akarja, hogy ok nélkül, "miért" nélkül szeressék: nem azért, mert szép vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy elmés, hanem azért, mert olyan, amilyen.
       
    • Lehetsz akármilyen bolond, így fogadlak el, amilyen vagy. Így szeretlek, ahogyan vagy. Kép 
       
    • Sétálok veled, rajtad az agyonhordott farmered és az a mosoly, ami képes ezt az egész várost derűsebbé tenni..
       
    • Egy vak ember ült az épület előtti lépcsőn. Lábai között egy kalap, régi, megkopott palatáblával, rajta a következő szöveg: VAK VAGYOK. KÉREM SEGÍTSENEK ! Éppen arra járt egy fiatalember, s látva, hogy a kalapban alig néhány fillér van, dobott bele....pár forintot. Azután kérdezés nélkül elvette a táblát a vak ember öléből, zsebkendőjével letörölte a kusza betűket, és írt rá néhány szót. - majd elment. Délután, amikor visszatért az emberéhez örömmel nyugtázta , hogy a kalap immár szépen telt mindenféle pénzzel.
      A vak felismerte őt lépteiről, s megkérdezte tőle:
      -Ön írt-e a táblámra? S, ha Ön, akkor mit ?
      -Semmi olyat, amely ne lenne igaz. - hangzott vidáman a válasz, szólt és mosolyogva távozott.
      A vak ember talán soha sem tudta meg, hogy a táblán ez a 6 szó állt csupán. Csak 6 szó, amely szívekre talált. TAVASZ VAN, ÉS ÉN, NEM LÁTHATOM!
       
    • Rövid az élet, ezért ha úgy érzed, Ő az el ne engedd! Nem biztos, hogy lesz még több esélyed!
       
    • A legnagyobb baj, hogy sohasem azt az embert akarjuk, akit akarnunk kéne..
       
    • -Hogy vagy?
      -Egyedül.
      -Miért vagy?
      -Véletlenül.
      -Hova mész?
      -Csak előre.
      -Kivel mész?
      -Nélküle.
      -Miért sírsz?
      -Mert fáj ...legbelül...
      -Maradsz még?
      -Mennem kell.Egyedül..
       
    • Játékok a polcon - plüssnyuszi és plüssmaci
      - Mondtam már, hogy szeretlek?
      - Ma még nem. De nem kötelező.
      - Szeretnem Téged?
      Ezt nem én döntöm el, nem szabad választás. Így alakult.
      - Mondanod nem kötelező.
      - Akkor mit mondjak? Hazudjak Neked? Vagy beszélgessünk másról?
      - Akármiről beszélgetünk, tudom, hogy szeretsz. Hallom a hangodon.
      - Tudod nekem ez néha fáj.
      - Miért?
      - Mert itt ülünk ezen a polcon, egymás mellett, és én nem tudom szeretsz-e.
      - Hogyhogy nem tudod?
      - Nem mondod sosem.
      - Szerintem nem kell mondani. Rád nézek, és látod. Megszólalok, és hallod a hangomon.
      - De nekem néha kéne, hogy kimondd.
      - Akkor mások vagyunk.
      - Fogod mondani?
      - Fogom.
      Mert akarod.
      - Szeretlek.
      - Én is.
      - Nem mondtad ki. Most se.
      - Azt mondtam, hogy én is.
      - Az nem ugyanaz.
      - Dehogynem. Én is szeretlek.
      - Magadtól mondd.
      - Szeretlek.
      - Hát ez most nagyon magadtól volt.
      - Neked meg semmi se jó.
      - Nem is szeretsz.
      - De Te se.
      - Akkor megegyeztünk.
      - Meg.
      Majd hátat fordítottak egymásnak, és soha többé nem szóltak egy szót se. A plüssnyuszit végül elvitte egy másik kisgyerek, a plüssmackó pedig örökké bánta, hogy nem mondta ki időben, hogy szeretlek.
       
    • El akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom..
       
    • Nem tudok aludni, csak múlnak a percek, sírni volna jó, de sajnos nem megy..
       
    • Találkozzunk. Valahol egy másik világ peremén. Valahol, álmainkban.
       
    • Amikor 16 éves vagy, mindenkibe beleszeretsz. 17 évesen megismersz valakit, akit különlegesnek hiszel, de hamar 18 leszel, és már túl is vagy az első csalódáson. Mire betöltöd a 19-et, megtalálod azt, akit mindig is kerestél, de az érzések gyorsan változnak, és 20 évesen újra kezdenél mindent. De legbelül tudod, hogy valaki csak rád vár.
       
    • Tudod..amikor elszaladtam csak azt akartam látni, hogy érdekellek-e annyira téged hogy utánam gyere..
       
    • Hogyha meg tudsz nevettetni egy lányt, akkor akármit megtehetsz vele..
       
    • Ha mindenki elhagyott, és senki sem szeret már, Gyere el hozzám és én szépen füledbe súgom:NEKEM SEM KELLESZ MÁR.
       
    • Ostobának kell lennie annak a férfinak, aki nem veszi észre, ha egy nő boldog a közelében.
       
    • A három legnehezebb dolog az életben ...:  hinni , bízni és megbocsájtani ...
       
    • Legmélyebb és legigazabb vágy annak a vágya, hogy közel kerüljek valakihez.
       
    • Az illatnak meggyőző ereje van, erősebb a szavaknál, pillantásoknál, érzelmeknél és akaratnál. Az illat meggyőző erejét nem is lehet elhárítani, mert az illat lélegzetünkkel együtt kerül a tüdőnkbe, betölt, elborít, és nincs ellenszere - Patrik Süskind –
       
    • Ha nem érkezik valaki a megbeszélt időben a találkozóra - legyen az nő vagy férfi, barát vagy idegen -, tizenöt percet várhatsz. Aztán menj el. S ha nem tudja magát jogos ürüggyel menteni, ne keresd többé az ilyen ember társaságát. Haragot vagy sértődést ne őrizz szívedben, mert ez méltatlan az emberhez.- Márai Sándor -
       
    • Többet nem hiszek az 1000%-ban...Nem létezik, hogy valami 1000%, csak olyan hogy 99,9%, de a maradék 0,1%-t nem szabad elfeledni
       
    • Amikor egyedül mész ugyanazon az utcán, akkor majd eszedbe jut mikor a barátaiddal ugyanott voltál...
       
    • Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan ember hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg!
       
    • Nincs a világon rosszabb, mint várni, meg szaladni valaki után.
       
    • -Tudod-e, Rosemary Kelly, miből vannak az álmok?
      - Miből vannak? Hisz csak álmok...
      - Nem, nem azok. Az emberek azt hiszik, az álmok nem valóságosak, mert nem anyagból vannak, meg részecskékből. Nézőpontokból vannak, képekből, emlékekből és megaláztatásokból, elveszett reményekből.
       
    • Az íráshoz nem kell más, csak idő és pihent agy. Meg persze egy toll sem árt.
       
    • Lehet, hogy máshol jó, de mi, akár tetszik, akár nem, itt vagyunk.
       
    • Az emberek nem félnek attól, hogy álmodjanak, és akarják mindazt, amit az életben szívesen csinálnának.
       
    • Meglepő, hogy emlékeink milyen nagy számban kapcsolódnak egykor jelentéktelennek hitt dolgokhoz.
       
    • Fűzd fel a pillanatokat egy cérnára, és tedd a nyakadba (...). Hogy el ne felejtsd őket.
       
    • A tükör mögött semmi sincs. Az egész tükörkép csak vízió. Isten mellett az ember is az.
       
    • Hiába vered véresre öklöd, jövő gondja ha lelkedre ül, szerencséd bölcsője maga az élet, egyszerre kezdet és egyszerre vég.
       
    • Mindenkinek joga van sikeresnek lenni, és joga ahhoz is, hogy elrontsa az életét.
       
    • Az élet legfőbb boldogsága az a meggyőzés, hogy szeret bennünket valaki, hogy magunkért, jobban mondva magunk ellenére szeret.
       
    • A főiskolán a metafizika órán puskáztam: belenéztem a mellettem ülő fiú lelkébe.
       
    • A tűsarkot egy nő találta fel, akit homlokon csókoltak.
       
    • Ezt az SMS-t egy ismerősöd küldte neked, mert szeret!
       
    • Jobb a szerelmi bánat, mint a bánat szerelem nélkül.
       
    • Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.
       
    • Ha összetöröd a szívem..én a fejedet töröm széjjel.. :)
       
    • Remélem összetöri a szíved ..ahogy te törted szét az enyémet..
       
    • Ha a semmi tart örökké leszel a semmim?
       
    • Amikor először találkoztam vele, tudtam, hogy Őt nehéz lesz elfelejteni.
       
    • Hogy vagy? Ne is mondd, úgyis tudom,hidd el, látom, hogy legbelül vérzel...
       
    • Vergődhetsz gyötrelmek közt a porban...Véget vethetsz az életednek egy éles pengével..Vagy felállhatsz,és mindent újrakezdhetsz!!
       
    • Onnan fogod tudni,hogy jól vagy,ha nem találsz senkit,akinek a helyében szívesen lennél,és bármibe kerül,vagy akármi fáj,tudod,élni lehet is,nem csak muszáj.
       
    • Jó pasikat csak a világ sarkain találhatunk. Csak az a baj,hogy a Föld kerek.
       
    • Valami fáj legbelül mint egy kóbor kavics cipőmbe tévedve véresre sérti a lábam...S nem tehetek ellene semmit.
       
    • Eltűnni és nem lenni...Ez minden vágyam.
       
    • Nem tudom miért, de szeretném látni ahogy sírsz..
       
    • Szeretsz?! Ezt a kérdést soha ne tedd fel senkinek,mert lehet,hogy csalódni fogsz.
       
    • -Mi a kedvenc horrorfilmed?
      -Az életem.
       
    • Emberektől nem kérek tanácsot,az életemet egyedül is eltudom cseszni.
       
    • Néha nagyon jól esne egy ölelés. Mintha mostanában senki sem hagyná,hogy szeressem. De biztos,hogy bennem van a hiba...Lehet,hogy én sem hagyom,hogy szeressenek?!
       
    • -Mondd,majd megszidsz, hogy mit keresek éjjel a temetőben,igaz?
      -Miért ez a legbiztonságosabb hely számodra a világon?
      -Mert itt csak halottak vannak.
       
    • Figyeljetek,létezem fogja már valaki a két kezem.
       
    • Az álmokat nem szabad elfelejteni.
       
    • Egyetlenegyszer mertem megkérdezni tőle: "Miért szeretsz te engem?"
      Azt felelte: "Fogalmam sincs, de egyáltalán nem is érdekel."
       
    • Soha ne csinálj olyasmit, amin restellnéd, ha rajtakapnának.
       
    • Nem kell olyan barát, ki csak szóval szeret.
       
    • Ha valaki nem szőke és karcsú, hamar fel kell mutatnia valamilyen egyéniséget.
       
    • A gyerekek véleménye a szerelemről:
      "Amikor szerelmes vagy,a szempillád fel-le ugrál, s kis csillagok keringenek körülötted."
      Judit - 7 éves
       
    • "Én tudom, hogy a nővérem szerelmes belém, mert mindig nekem adja a ruháit és vesz magának másikat."
      Laura - 4 éves
       
    • "A szerelem, mikor azt mondod a srácnak, hogy jó a pólója és ő minidg azt hordja utána."
      Nóri - 7 éves
       
    • "A szerelem, ha valaki megbánt Téged, de Te nem kiabálsz vele, mert tudod, hogy neki rosszul esne."
       
    • "A szerelem az, ha egy lány parfümöt fúj magára, a fiú pedig arcszeszt, aztán találkoznak és szagolgatják egymást."
      Karesz - 5 éves
       
    • "Amikor nagyinak begyulladtak az izületei, nem tudott már előrehajolni, hogy kifesthesse a lábán a körmeit. Most mindig a nagypapa festi a nagyi körmeit, pedig neki is izületgyulladása van. Ez a szeretet."
      Rebeka - 8 éves
       
    • "Amikor szeret valaki, akkor máshogy mondja ki a neved. Valahol érzed, hogy az ő szájában biztonságban van a neved."
      Zsolti - 4 éves
       
    • "A szeretet az, amikor az étteremben odaadod másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az övéből."
      Kriszti - 6 éves
       
    • "Szeretet az, ami megnevettet, amikor fáradt vagy."
      Teri - 4 éves
       
    • "A szeretet az, amikor anyu kávét főz apának, de belekortyol mielőtt odaadná neki, csak a biztonság kedvéért, hogy ellenőrizze, hogy biztosan finom-e."
      Dani - 7 éves
       
    • "A szeretet az, ami Karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani."
      Robi - 7 éves
       
    • "Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy olyan baráttal kezd, akit utálsz."
      Nikolett - 6 éves
       
    • "A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig barátok, még azután is, miután jól megismerték egymást."
      Tomi - 6 éves
       
    • "A zongoravizsgámon egyedül voltam a színpadon és nagyon féltem. Odanéztem a közönségre, és apu ott mosolygott és integetett. Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem."
      Csilla - 8 éves
       
    • "A mamim jobban szeret engem mindenkinél. Senki más nem ad nekem esti puszit mielőtt elalszom."
      Klári - 6 éves
       
    • "A szeretet az, amikor anyu a legfinomabb csirkehúst odaadja apunak."
      Eszter - 5 éves
       
    • "A szeretet az, amikor apa izzadt és büdös, de anya akkor is azt mondja neki, hogy sokkal helyesebb, mint Robert Redford."
      Krisztián - 7 éves
       
    • "A szeretet az, amikor a kutyusom megnyalja az arcom akkor is, ha egész nap nem foglalkoztam vele."
      Marika- 4 éves
       
    • "A szeretet az, amikor anyu látja aput a mosdóban és szerinte apu nem is gusztustalan."
      Márk - 6 éves
       
    • "Ha nem gondolod komolyan, akkor nem is kéne kimondanod, hogy szeretlek. De ha komolyan gondolod, akkor szerintem sokszor ki kell mondani. Az emberek hamar elfelejtik."
      Júlia - 8 éves
       
    • Soha nem baj, hogyha annak a keresésére indulunk, amire lelkünknek szüksége van.
       
    • Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni.
       
    • Jön egy sárkány napkeletről, álmot hozó végtelenből. Tüzet okád, Téged akar, de ne félj csak én küldtem egy jó éjt puszival.
       
    • - Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.
      - Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük.
      - Nagyobbak a házaink s kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
      - Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
      - Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk.
      - Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.
      - Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
      - Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét.
      - Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.
      - Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk.
      - Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem.
      - Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
      - Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet.
      - Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet, azt nem.
      - Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
      - Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
      - Meg tanultunk rohanni, de várni nem.
      - Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.
      - Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.
      - A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.
      - A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egyéjszakás tartózkodások, a túlsúlyos testek kora ez, és a tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, ölnek.
      - Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.
      - Olyan időszak, amelyben a technika eljuttathatja hozzád ezt az írást, te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak kitörlöd.
      MINDIG GONDOLJ ARRA:
      Az élet nem azzal mérhető, milyen sokáig lélegzünk, hanem azokkal a pillanatokkal, amelyektől elakad a lélegzetünk.
       
    • Azok, akik nem törődnek a barátaikkal, rosszabbak a szemétnél.
       
    • Amikor olyan világokról álmodsz, amelyek soha nem léteztek, vagy soha nem fognak létezni, és boldognak érzed magad, akkor feladtad.
       
    • Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
      Máskor megriaszt egy álom,
      Hogy a hang, hogy a csend, hogy a fény, hogy a tűz
      Már nem vigyáz e cseppnyi földre,
      S el kell mennünk mindörökre.
       
    • Képzeld el, hogy nincsenek országok,
      Nem is nehéz megtenni,
      Semmi, amiért ölni vagy halni kéne,
      És vallások sincsenek,
      Képzeld el az összes embert,
      Ahogy békében éli az életét.
       
    • Nincs pokol alattunk,
      Fölöttünk csak az ég,
      Képzeld el az összes embert,
      Ahogy csak a mának él.
       
    • Ha olyan férfit keresel, aki vonzó, jó humorú, eszes, határozott, érzékeny, remek szerető, ugyanakkor ragaszkodó és romantikus - válts mozijegyet.
       
    • Nem látlak, tehát ne tégy úgy, mintha ott lennél!
       
    • Ne hallgass arra, hogy mások szerint milyennek kéne lenned. Mindig a belső hangra figyelj, arra, hogy te milyen szeretnél lenni.
       
    • Trying to forget someone you love is like trying to remember someone you never met.
      ~Megpróbálni elfelejteni valakit, akit szeretsz, olyan, mintha megpróbálnál emlékezni valakire, akit soha sem ismertél.
       
    • He placed his head to hear her heart & whispered: this is my new fav' song 
      ~A fiú hallgatta a lány szívdobogását & azt suttogta: ez az új kedvenc dalom
       
    • Relationships are like glass: sometimes it's better to leave them broken than try to hurt yourself putting it back together
      ~A kapcsolatok olyanok, mint az üveg: néha jobb, ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy megsebeznénk magunkat mialatt próbáljuk újra összerakni
       
    • Love is giving someone your heart & trusting he/she wouldn't break it..
      ~A szerelem annyi, mint odaadni a szíved valakinek, és közben azt remélni, hogy nem fogja összetörni Kép 
       
    • Love begins with a smile, grows with a kiss, and ends with a teardrop.
      ~A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal folytatódik és egy könycseppel ér véget ...
       
    • I'm not in this world to live up to your expectations, and you are not here to live up mine.
      ~Nem azért jöttem a világra, hogy az elvárásaid szerint éljek, ahogy te sem azért születtél, hogy megfelelj az én elvárásaimnak.
       
    • Good Boys are found in every corner of the Earth.. unfortunately, Earth is round!!
      ~Jó pasikat a világ bármelyik sarkán találhatunk. A baj csak az, hogy a Föld kerek!!!
       
    • Feelings change, but memories don't!
      ~Az érzések változnak, de az emlékek örökké megmaradnak!
       
    • I woke up with tears in my eyes.. some rolling down my cheek - I knew I must have been dreaming of you again.
      ~Felébredtem reggel, könnyes szemekkel.. néhány könnycsepp végig folyt az arcomon - tudtam, hogy megint újra veled álmodtam.
       
    • Pain is, when you know, what you shouldn't feel, and you still can't do anything against it!
      ~Fájdalom az, amikor tudod, hogy mit nem szabadna érezned, és mégsem tudsz ellene semmit sem tenni...
       
    • I'm the type of girl who would like to wear his shirt - just to smell his scent:)
      ~Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát :)
       
    • A secret is an aggregate which dissolves in alcohol!
      ~A titok olyan halmazállapot, ami alkoholban oldódik..
       
    • Próbálgatom, tanulgatom, hogy ne szeresselek nagyon.
       
    • A csábítástól csak úgy szabadulhatsz, ha engedsz neki.
       
    • A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom.
       
    • A lány dolga hogy szép legyen, a fiú dolga hogy büszke legyen a lányra.
       
    • Ami nincs, az hiányként létezik.